Megfialtatja a pénzt – ígérte a magát jósnőnek kiadó nő, e helyett azonban ellopta az idős berhidai asszony megtakarított 970 ezer forintját.
A Veszprém Megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az inotai leágazásnál történt a halálos gyalogos gázolás.
Ismét lakástűzhöz kellett kivonulnia az esetkocsinak Várpalotára. Az alsóváros egyik családi házának kazánja mellett felhalmozott fűrészpor gyulladt meg, amit először a helyiek próbáltak meg eloltani, de mivel nem sikerült, hívták a tűzoltókat.
Kolléganője védelmére kelt az a kalauz, akit szerda délután a Budapestről Ljubljanába tartó nemzetközi gyorsvonaton bántalmazott egy utas.
Teljesen kiégett egy ötödik emeleti panellakás kedden Várpalotán. Egy embert füstmérgezéssel szállítottak kórházba. Az épület egyetlen lakásából sem kellett a lakókat kiköltöztetni.
Nem létező számítástechnikai alkatrészeket kínált eladásra az interneten egy berhidai fiatalember, aki a csalássorozata miatt börtönbe került.
Mintegy egy kilométer hosszú, forgalmi okból várakozó kamionsor zárja el Pétfürdőn a Berhidai út jobb oldali forgalmi sávját. A járművek a Nitrogénművek Zrt. telephelyétől Várpalota irányába sorakoznak.
Ma reggel 6 óra 15 perckor a 8-as főúton Várpalota külterületén három kamion ütközött. Az egyik tehergépjármű vezetője súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben.
A tulajdonos nevelt fia tört be egy pétfürdői családi házba. A fiatalembernél a házkutatás során marihuána palántákat és magokat találtak a várpalotai rendőrök.
Őrizetbe vették január 20-án azt a két várpalotai férfit a rendőrök, akik két nappal korábban Várpalotán betörtek egy Rákóczi úti garázsba és onnan elloptak egy megközelítőleg 400 ezer forint értékű crossmotort.
Kora reggel megcsúszott a havas úton, majd a tengelyén átfordulva a mezőn állt meg egy autó Pétfürdő és Berhida között.
December 27-én az éjszaka folyamán a székesfehérvári járőrök a fehérvári Királysoron ellenőrzés alá vontak egy Audi személygépkocsit. Az autót egy 48 éves várpalotai férfi vezette, akiről kiderült, ittasan ült volán mögé. A szonda ugyanis pozitív értéket mutatott nála.
Szombaton 18 óra körül a Sörház utcából Inota felé kanyarodva, a szemben lévő vízelvezető árokba borult autójával egy idős férfi,aki egyedül utazott.
Két riasztást is kapott egy nap alatt a Várpalotai Mentőállomás bántalmazásból adódó sérülések ellátásához.
Kora este a 8-as számú főútvonal városon átvezető szakaszán, az egyik hipermarket előtti kijelölt gyalogátkelő- helynél halálos gyalogos gázolás történt.
Falbontással fosztottak ki egy irodát egyelőre ismeretlen tettesek Várpalotán. Keddre virradó éjszaka törtek be egy irodaépületbe oly módon, hogy az elkövetők átmásztak egy Veszprémi úti ingatlan kerítésén, majd az udvar felől kibontották az épület falát.
Szerda este egy ittas, fejsérült férfihoz hívtak mentőt Várpalotára. A kiérkező esetkocsi a bejelentésnek megfelelő állapotú embert talált a helyszínen, aki már az ellátásába is csak többszöri rábeszélésre egyezett bele, később pedig agresszívvá vált.
Két rendőrkapitányság élén történt személyi változás Veszprém megyében. Erről november 16-án dr. Bolcsik Zoltán r. dandártábornok, Veszprém megyei rendőrfőkapitány az érintett kapitányságokat állománygyűlésen tájékoztatta, illetve beiktatta hivatalukba az új vezetőket.