Tévedésből szavazott várpalotai Deák Istvánné szocialista képviselő

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változat
2009-05-27 22:41

Deák Istvánné szocialista képviselő nemmel szavazott a gyes időtartamát két évre csökkentő voksolás során hétfőn a parlamentben.

- Véletlenül nyomtam rossz gombot, egyetértek a gyermekgondozási segély rövidítésével. Erről közvetlenül a szavazás után tájékoztattam a frakciót is - mondta el kérdésünkre Deák Istvánné - írja a Veszprém megyei Napló.

A várpalotai szocialista képviselő megjegyezte, a bejelentés ellenére frakció szabályzata szerint minden bizonnyal az etikai bizottság vizsgálja ki majd az esetet. - Amennyiben büntetést szab ki a testület, tudomásul veszem, s befizetem az összeget, ami figyelembe véve a körülményeket, valószínűleg a minimális 50 ezer forintos tétel lesz - szögezte le Deák Istvánné.

A törvénymódosítást egyébként 199 igen, 164 nem szavazattal és 3 tartózkodással fogadta el a parlament. Nemmel voksolt Baja Ferenc szocialista képviselő is (később ő is figyelmetlenségre hivatkozott), míg Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere tartózkodott.

A honatya újfent büntetésre számíthat, hiszen legutóbb is a kiszabható legmagasabb büntetést (100 ezer forint) kapták azok a szocialista képviselők, akik a frakcióval ellentétesen szavaztak a nyugdíjtörvény elfogadásánál néhány héttel ezelőtt.

Hozzászólás

CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

#234B7B;">