Veszprém megye

Tartalom átvétel

A legkisebbekkel együtt indult a Megyefutás

A legkisebbekkel együtt indult a Megyefutás

A Veszprém Megyei Önkormányzat 2010-ben immár 13. alkalommal rendezi meg a Megyefutást. Ebben az esztendőben a sport és az egészséges életmód népszerűsítése a megye minden városát érinti.

Virágzik az önkéntesség

Mostantól szervezett formában is lehetősége nyílik az érdeklődőknek önkéntességre. Már működik a Veszprém Megyei Önkéntes Centrum, melyet a Csalán Egyesület koordinál.

Cannabis-ültetvényt számoltak fel a Veszprém megyei rendőrök - Videóval

Cannabis-ültetvényt számoltak fel a Veszprém megyei rendőrök

Mintegy ezer növényből álló cannabis-ültetvényt számoltak fel a nyomozók szeptember másodikán a Veszprém megyei Pusztamiskén.

Veszprém megye nyitrai bemutatkozása

A Veszprém Megyei Önkormányzat hatékony testvérmegyei együttműködésének eredményeként 2010. augusztus 20-22. között kilencedik alkalommal mutathatták be az Elnöki Kabinet turisztikai munkatársai Veszprém megye vonzerőit, illetve a szolgáltatók kínálatát a Nyitrán megrendezett Agrokomplex Regiontour kiállításon.

Új korszak: kinyílt az első kisposta

Az országban elsőként a Veszprém megyei Küngösön nyitották meg hétfőn a korábban bezárt kispostát.

Kedvezően változik az oktatás

Ezt hangsúlyozta többek között Talabér Márta országgyűlési képviselő, megyei alelnök a megyei tanévnyitó konferencián Veszprémben, a minap, a Petőfi Színházban, amit a Közép-dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet (KDRPI) Veszprém Megyei Irodája által szervezett.

Előzetesben a Veszprém megyei fegyveres bankrabló

Előzetes letartóztatásba helyezték Zalaegerszegen azt a férfit, aki a gyanú szerint az elmúlt időszakban Somogy, Veszprém és Zala megyei pénzintézeteket rabolt ki - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Összehangolt rendőri akció a Balaton-parton

Fokozott bűnügyi, közbiztonság és közlekedés-rendészeti ellenőrzést hajtott végre a Veszprém megyei rendőrség a hétvégén.

Általános tűzgyújtási tilalom Veszprém Megyében

Veszprém megye területén - feloldásig - azonnali tűzgyújtási tilalom lett elrendelve. Az utóbbi időben a száraz, meleg időjárás miatt a megye területén - mindenekelőtt az erdőkben - tűzveszély alakult ki.

Ékszert, cigarettát és meteorológiai állomást loptak

Összesen 667.500 forint értékben lopott meg holland turistáktól egy ismeretlen tettes. Valaki ellopta Gyulakeszi külterületén elhelyezett napelemes meteorológiai előjelző készüléket.

Töltse le a júliusi Veszprém megyei Traffipax ütemtervet

Autósok figyelem! Letölthető a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság július havi sebességmérési ütemterve.

Nem tudják kihallgatni az ámokfutó autóst

Továbbra is kómában fekszik a szombathelyi ámokfutó autós, akinek élettársát kedden holtan találták közös albérletükben. A rendőrség szerint nem zárható ki, hogy a férfi követte el a gyilkosságot, de mivel nincs kihallgatható állapotban, még nem gyanúsították meg.

Négy autót loptak el a hét végén Veszprém megyében

Négy autót loptak el a hét végén Veszprém megyében, a kár megközelíti a 40 millió forintot.

Hárman vesztették életüket Veszprém megye útjain az elmúlt 24 órában

Két halálos kimenetelű közlekedési baleset történt az elmúlt 24 órában Veszprém megye útjain.

A rendőrség is fogadja az árvízi adományokat

Az árvízkárosultak számára a rendőrség is átvesz adományokat a lakosságtól. Az ORFK utasításának megfelelően a Veszprém megyei rendőrkapitányságokon is koordinátorokat jelöltek ki június 11-én, pénteken az adományok regisztrált átvétele érdekében.

Hazautazásuk előtt még egész éjszaka a gátakon dolgoztak a veszprémi rendőrök

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében árvízi mentést végző rendőrök ma délelőtt hazaérkeztek Veszprém megyébe. A Borsodba vezényelt 300 veszprémi rendőr a Sajó és Hernád menti kistelepülések árvízi védelmében vett részt vasárnap délután óta.

A Hernád és Sajó mentén építettek gátat a veszprémi rendőrök

A Sajó és Hernád menti kistelepülések árvízi védelmében vesz részt vasárnap délután óta folyamatosan 300 Veszprém megyei rendőr.

Veszprémi rendőrök a borsodi gátakon

Veszprémi rendőrök a borsodi gátakon

Háromszáz Veszprém megyei rendőr vesz részt az árvízi mentésben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Sajó menti legkritikusabb szakaszokon, főként Felsőzsolcán és Alsózsolcán teljesítenek szolgálatot.

Párját gyászolja a sas

Rétisastetemet találtak a vadászok Kup település határában. Először természetes elhullásra gyanakodtak, majd az ornitológusok a tetemet elküldték a fővárosi állatkertnek, ahol megállapították, hogy lövés végzett a madárral.

Várható időjárás Veszprém és az ország területére

A Dunántúlon borult, esős idő várható, Alpokalaját kivéve további jelentős csapadékkal, de a csapadék mennyisége holnap már kevesebb lehet. Veszprémben és környékén kedden borongós idő várható kiadós esővel, szerdán még nagy részt borult marad az ég, ismétlődő esővel.

Piros riasztás: özönvízszerű esőzés, viharok közelednek

Piros figyelmeztetést adott ki hétfőn éjfélig az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az észak- és közép-magyarországi, és a dél- és közép-dunántúli régiókra. Az említett területeken viharok várhatóak és sok eső eshet, 12 óra alatt akár 50 milliméternél is több.

Alig tudtak úrrá lenni a pápai viharon

Még dolgoznak a tűzoltók Pápán a viharkárok felszámolásán. Házakba, pincékbe, garázsokba folyt be a víz a keddi eső után a városban, mert a csatornahálózat nem tudta elnyelni a rengeteg csapadékot. A megyei tűzoltók szerda reggel is szivattyúznak itt.

Jégeső, kidőlt fák kísérik a vihart

Több mint 100 esethez riasztották a tűzoltókat a viharkárok miatt Veszprém megyében kedd délután és este – közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelem ügyeletese. A legtöbb riasztás Pápa, Herend, Nemesvámos, Bakonybél térségéből és Veszprémből érkezett.

Árvíz - Konszolidálódik a helyzet a Bakonyban

Horváth István, a megyei katasztrófavédelem ügyeletese közölte, hogy a szélvihar miatt kedden délig legalább száz bejelentés érkezett hozzájuk, s még a szabadnapos tűzoltókat is be kellett rendelni. Veszprém, Zirc, Balatonfüred, Balatonfűzfő és Várpalota térségében rengeteg fa dőlt ki utakra, járdákra, házakra, autókra és villanyvezetékekre.

Kaotikus helyzet Veszprém megyében

Veszprém megyében szinte nincs olyan település, ahol ne kellett volna segíteniük a tűzoltóknak. Már több mint félezer hívást kaptak vasárnap hajnal óta és egyre több patak, illetve tó okoz gondot a megyében. Délután már egyre kevesebb lesz a csapadék, de kisebb eső bárhol előfordulhat.

A motorosok biztonságáért akció eredményei

Szabálysértések elkövetése miatt összesen 72 esetben szabtak ki a Veszprém megyében helyszíni bírságot a május második hétvégéjén megtartott motorkerékpáros ellenőrzési akció során. Közlekedési szabálysértés miatt további 26 járművezetővel szemben tettek feljelentést a rendőrök. Az ellenőrzés három napjának következményeként 195 közigazgatási eljárást kezdeményezett a VMRFK.

Sorozatban űzték a betörést - Tapolcán megfogták őket

Ajkán, Balatonalmádiban, Balatonfűzfőn, Pápán, Sümegen és más nyugat-magyarországi településeken is tört fel lakásokat a gyanú szerint az a három férfi, akiket a napokban fogtak el a tapolcai rendőrök.

Műszaki ellenőrök asszisztáltak a vállalkozóknak a hitelcsaláshoz

Csalás megalapozott gyanúja miatt három építési vállalkozó előzetes letartásáról döntött szerdán (május 5.) a Veszprémi Városi Bíróság, két műszaki ellenőr esetében pedig csütörtökön házi őrizetet rendeltek el.

TISPOL akció Veszprém megyei adatai

A háromnapos TISPOl akció során Veszprém megyében összesen 610 járművezetővel szemben jártak el a rendőrök a sebességre vonatkozó szabályok megsértése miatt. Egyéb közlekedési szabálysértés miatt 198 fővel szemben léptek fel.

Akció a motorosok biztonságáért

A motorkerékpárosok, segédmotoros kerékpárosok által okozott, illetve elszenvedett balesetek megelőzése érdekében 2010. május 7-9. és 28-30. között fokozott közúti ellenőrzést hajt végre Veszprém megyében is a rendőrség.

Európában a sebesség határok nem átjárhatóak! – TISPOL ellenőrzések Veszprém megyében is

Három napos európai összehangolt közlekedésrendészeti akció részeként Veszprém megyében is a gyorshajtókat ellenőrzik elsősorban a rendőrök. Fokozott ellenőrzésre Veszprém megyében elsősorban a 8-as főúton, illetve a 83-as, 71-es, 84-as főut, főként lakott területen belüli szakaszain várható.

Súlyosan megsérült négy idős ember egy Veszprém megyei balesetben

Súlyosan megsérült négy idős ember, amikor autójuk egy kanyarban kisodródott, majd az árokba szaladt csütörtökön Veszprém megyében. A személyautó Szőc felől haladt Halimba irányába, amikor a baleset bekövetkezett.

Választás 2010: Mindenhol a Fidesz vezet Veszprém Megyében

Az adatok csaknem 100 százalékos feldolgozottsága mellett Ajkán és Balatonfüreden Ékes József és Bóka István várhatóan mandátumot szereznek már az első fordulóban. Navracsics Tibor több mint kétszer annyi szavazatot kapott, mint szocialista ellenfele.

Komoly vereség vár a szocialistákra Veszprém megyében

A Magyar Nemzet napilap információi szerint fölényes győzelemre készül Veszprém megyében a Fidesz–KDNP szövetség, mivel az ország ezen része hagyományos jobboldali fellegvárnak tekinthető. Az MSZP csupán az egyik Veszprém városi egyéni kerületben bízhat, ahol 1998 óta nem tudott nyerni a jobboldal.

Tíz frissen végzett tiszthelyettessel bővült a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság állománya

Összesen tíz frissen végzett rendészeti szakközépiskolással bővült március 30-án a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság állománya. A kinevezett tiszthelyettesek közül kilencen a Körmendi RSZKI-ban, egy fő pedig a Szegedi RSZKI-ban végzett.

#234B7B;">