Megkezdi a Marian Cozma-ügyben emberöléssel vádoltak büntetőperének tárgyalását szeptember 13-án, hétfőn a Veszprém Megyei Bíróság Németh Balázs vezette tanácsa.
Két hét múlva, szeptember 13-án tartják a Cozma-gyilkosság első tárgyalási napját a Veszprém Megyei Bíróságon. A perre különleges intézkedésekkel készülnek, a terembe alapos átvizsgálás után, és csak korlátozott számban lehet majd bejutni.
Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt a közelmúltban vádat emelt a Veszprémi Nyomozó Ügyészség egy rendőr tiszthelyettes ellen, aki még május másodikán kétszer megütött egy berhidai férfit.
58.360 forintot emelte le egy bírósági végrehajtó nemrég Seres Mihály hajmáskéri vállalkozó bankszámlájáról egy be nem fizetett parkolási pótdíj miatt. Csakhogy az autó, ami tilos helyen parkolt sohasem volt Seres Mihályé, sőt nem is létezik.
Egy veszprémi ügyvéd keresetet nyújtott be az USA ellen. Egy valószínűleg rosszul címzett elektronikus levélben az amerikai nagykövetség munkatársai bolondnak nevezték Bősze Ferenc veszprémi ügyvédet.
Papp Imre és fia a saját költségükön leaszfaltoztattak három utcát Sümegen. Nem sokkal később egy névtelen feljelentés alapján a közlekedési hatóság eljárást indított ellenük.
Hét hónap szabadságvesztésre, és egy év közügyektől eltiltásra ítélt a Veszprémi Városi Bíróság egy 38 éves zirci férfit a közelmúltban.
Nem zárják ki a Cozma-ügy tárgyalásából a veszprémi városi és a megyei bíróságot. A Győri Ítélőtábla jogerős határozatban tagadta meg a két bíróság kizárását az ügyből - tájékoztatta a táblabíróság büntető kollégiumának vezetője pénteken az MTI-t.
A Cozma-ügy tárgyalásából a Veszprém megyei és városi bírók kizárását kérte két, az ügyben védőként fellépő budapesti ügyvéd.
Lemondott tisztségéről a Veszprém Megyei Bíróság elnöke; Horváth György elsősorban megromlott egészségi állapotával indokolta döntését, amelyről vasárnap este adott tájékoztatást.
A Veszprém Városi Bíróság a napokban gyorsított eljárásban, első fokon másfél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte azt az előzetes letartóztatásban lévő papkeszi férfit, aki január 13-án kísérelt meg kirabolni egy balatonalmádi üzletet.
Nem létező számítástechnikai alkatrészeket kínált eladásra az interneten egy berhidai fiatalember, aki a csalássorozata miatt börtönbe került.
A Füstirtók egyesülete szinte anarchista módszerekkel, de eredményes jogvédő és fogyasztóvédő munkával tűnik ki a magyarországi civilek közül. Elkeseredett erőfeszítést vállalt a dohányzás ellenes civil egyesület vezetője és barátai. A Fogyasztóvédelmi Hatóság végre magas bírsággal szankcionálta a dohánygyárak némelyikét.
Első fokon pert nyert három dolgozó a Tesco Global Zrt. ellen hétfőn, Győrben. A soproni alkalmazottak azért fodultak a Győri Munkaügyi Bírósághoz, mert munkáltatójuk írásbeli figyelmeztetést adott nekik, miután részt vettek a május 8-i sztrájkban.
Egyebek között folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettével vádolja az ügyészség a Vöröskő Kft. két veszprémi vezetőjét, Fazekas Zsoltot és dr. Fazekas Pétert, akik az országban több mint 60 Euronics üzletet üzemeltetnek. Perük a minap kezdődött.
Csődbűntett és magánokirat-hamisításra való felbujtás miatt vádat emeltek a letartóztatásban levő Mikóczy Zoltán és magyar állampolgárságú társa, Györke Dezső Sándor ellen Nagyváradon.
Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt indítottak pert Spányi Antal székesfehérvári püspök és társai, akikről becsületsértő fényképeket és nyilatkozatokat jelentettek meg egy honlapon.
Előzetes letartóztatásba került az a román férfi, aki szerdán hajnalban a Szőregen történt buszbalesetet előidézte. Ariton Pavelt tömegszerencsétlenséget okozó közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésével gyanúsítja a rendőrség.
Az amerikai elnökhöz folyamadott segítségért annak a brit számítógépes kalóznak (hackernek) az édesanyja, akit Nagy-Britannia ki akar adni az Egyesült Államoknak. Gary McKinnon pénteken vesztette el a londoni Felső Bíróságon utolsó perét a kiadatás megakadályozására.
"A gyerekeimet akarom." Ezt Michael Jackson volt felesége mondta csütörtökön abban a másfél órás tévéinterjúban, amit az amerikai országos tévé, az NBC helyi csatornájának adott Los Angelesben.
Olaszországban kilenc volt SS-katonát ítéltek el háborús bűntettekért távollétükben, miután bűnösnek találták őket 350 ember halálában egy 1944-es toscanai vérengzésben.
Előzetes letartóztatásban helyezte a Szegedi Városi Bíróság azt a 17 éves makói fiatalt, akit egy hétvégi Makón történt rablás elkövetésével gyanúsít a rendőrség.