A sümegi és a várpalotai vár újulhat meg mintegy 1,3 milliárd forintos vissza nem térítendő uniós támogatásból, az erről szóló szerződéseket a napokban írták alá.
A nádasdladányi nyugdíjasklub február közepén a várpalotai kórház ápoltjainak ad műsort, a csoport sikeresen szerepelt legutóbb a Jó szerencsét Dalkör születésnapi programján is, de máshol ugyancsak szívesen bemutatják dalcsokrukat.
Húsbárddal többször fejbe vágta élettársát csütörtök éjjel egy 55 éves ajkai nő. A 48 éves férfit életveszélyes sérülésekkel szállította a mentő kórházba.
Már tavaly elhatározta Dankó Ildikó (Dildi) és Horváth Erzsébet (Pocokharcsa), hogy 2010-ben is csapatban indulnak a Balaton Szupermaratonon, de azóta változott a felállás. Dildi egy paksi csapattal fut, egy másik tavalyi csapattag kismama lett, viszont az előző évben futó lányok közül egyvalaki megszervezte az új társaságot.
A január 8-án, Csopak külterületén történt halálos kimenetelű közlekedési baleset vizsgálata kapcsán szemtanúk jelentkezését várja a Balatonfüredi Rendőrkapitányság.
Őrizetbe vették január 20-án azt a két várpalotai férfit a rendőrök, akik két nappal korábban Várpalotán betörtek egy Rákóczi úti garázsba és onnan elloptak egy megközelítőleg 400 ezer forint értékű crossmotort.
Eltűntként körözte a Veszprémi Rendőrkapitányság azt a 60 éves férfit, akinek holttestét péntek délután találták meg a vízbe fagyva Balatonalmádiban a Szúnyog sori csónakkikötőnél.
A Szindbád Nonprofit Kft. - Krúdy Gyula Városi Könyvtár értesít minden olvasni szerető gyereket, hogy a Szindbád Nonprofit Kft. - Krúdy Gyula Városi Könyvtár 2010. január 12-től olvasópályázatot hirdet Olvasólámpa címmel.
Máténé dr. Ignácz Anita Éva Várpalota jegyzője tájékoztatja a lakosságot, hogy a krízishelyzetbe került személyek támogatásáról szóló 136/2009. (VI. 24.) Korm. rendelet 2010. február 29-étől hatályos módosítása következtében a krízissegély iránti kérelmek benyújtási határideje meghosszabbodott.
Hosszú vitát követően 345 millió forintos hiánnyal fogadta el a város 2010-es költségvetését csütörtökön a képviselő-testület. Az első fokon elvesztett péti vagyonosztozkodási per 418 millió forintos tétele az Állami Számvevőszék óvatos gazdálkodásra intő állásfoglalása, valamint a jegyző, a könyvvizsgáló és a pénzügyi iroda vezetőjének javaslata ellenére 20 millióval szerepel a rendeletben.
Mozgássérültek Várpalotai Egyesülete az idén március 13.-án rendezi meg a hagyományos Nőnapi ünnepségét. Előzetesen jelentkezni lehet az egyesületnél hétfőtől-péntekig 7-13 óráig. Mindenkit szeretettel várnak!
Nem létező számítástechnikai alkatrészeket kínált eladásra az interneten egy berhidai fiatalember, aki a csalássorozata miatt börtönbe került.
Az egyik devecseri általános iskolában könnyű sérülést szenvedett hétfőn egy 13 éves lány.
Sem Orbánnak, sem Vonának nem az ország, nem a választók fontosak, csak saját hatalmuk.
A Kistérségi Kulturális Kerekasztal, a Szindbád Nonprofit Kft. - Krúdy Gyula Városi Könyvtár, Várpalota Kistérség Többcélú Társulása kétfordulós kistérségi helyismereti vetélkedőt hirdet Várpalota, Berhida, Pétfürdő, Ősi, Öskü, Tés, Jásd települések vállalkozó kedvű lakosai, családjai számára.
2010. január 26-tól február 6-ig a Krúdy Gyula Városi Könyvtár előadótermében 30,- Ft-os könyvvásárt tartanak.
Február 1-jén egy 24 éves csóri férfivel szemben intézkedett a körzeti megbízott. A személy ellen ugyanis a fehérvári nyomozók büntetőeljárást folytatnak lopás elkövetése miatt.
Február elsejétől többe kerül a távolsági busz- és a vonatjegy ára. A vasúti és helyközi buszjegyek 15, a bérletek árai pedig átlagosan 10 százalékkal nőnek.
Nem most kellene nyugdíjas-programmal előállnia az MSZP-nek, nyolc évi kormányzás alatt - ha akarták volna - megvédhették volna az időseket. Ehelyett a Gyurcsány-korszakban mindig csak rosszabb lett az időseknek.
A Várpalotai Bányász volt a pénteki, veszprémi felkészülési torna legeredményesebb csapata. A döntőben MKB Veszprém ifi-Várpalotai Bányász SK: 14-17
Az MKB Veszprém KC Garai Pál emléktornát szervez 2010. január 29-én Veszprémben a Március 15 utcai sportcsarnokban. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Péntektől nem közlekedik a Szántód - Tihany között járó komp. Ezzel teljesen leáll a hajózási forgalom a Balatonon.
2010 január 23-án a várpalotai Jó Szerencsét Művelődési Házban tartotta az 5-ös választókerület országgyűlési választási kampányindító lakossági fórumát a Jobbik Várpalotai Alapszervezete.
Várpalotán és Kazincbarcikán a még egészséges mennyiségű por duplája kering a levegőben, ha a helyzet nem változik, csütörtökön el kell rendelni a szmogriadót ezeken a településeken. A riasztási küszöb közelébe került Miskolc, és három másik városban is különösen koszos a levegő.
Mintegy egy kilométer hosszú, forgalmi okból várakozó kamionsor zárja el Pétfürdőn a Berhidai út jobb oldali forgalmi sávját. A járművek a Nitrogénművek Zrt. telephelyétől Várpalota irányába sorakoznak.
Mobil wc-ét loptak el egy nemesvámosi építkezési területről.
Tíz perccel a besurranás után elfogta a tolvajt kedd éjjel monostorapátiban a két helyi körzeti megbízott rendőr.
Késsel hátba szúrta élettársát egy 33 éves nő keddről szerdára virradó éjszaka a Veszprém megyei Kertán. A 35 éves férfit életveszélyes állapotban szállították a mentők az ajkai kórházba.
Megváltoztatta a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletét a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt Trifont János ellen indított büntetőügyben.